Kerti tó

A kerti tó tervezés, gondozás

Sokan csodálják már a kert közelében lévő madárcsicsergést, az udvaron lévő tó vizének csobogását, ahogy a vízinövények, szökőkút, vízesés, a kis patak végében lévő csobogóval díszített színpompás halak tömkelege fickándozik tavunkban.  Ez teszi a helyet csendessé, nyugodttá a nehéz napok után. Gyönyörködünk a zajban melyet egy –két vidáman fickándozó, béka „a vízi élet” dalnokai, teszik még színesebbé. Ha ezt a csodálatos érzést mi is el szeretnénk érni, kisebb, nagyobb tapasztalatra kell szert tennünk. Először is ki kell jelölni kertünkben, és mérni a tó helyét. Ne legyen közelben lombos fa, mert lombhullatáskor kárt tehet a víz élővilágában. Aztán nem utolsó sorban tervezzük meg új kert esetében”mert így van módunk”, hogy mit hol helyezünk el, és ennek függvényében, formázhatjuk tavunkat és ültethetjük növényeinket.  
 
Lehetőleg félárnyékos helyre kerüljön.
A meder kialakítása a helynek és ízlésünknek is megfelelő legyen. 
A vízmennyiség minél mélyebb és nagyobb területen fekszik annál nagyobb az öntisztulási lehetősége.
Ügyeljünk arra, hogy a medret lépcsőzetesen alakítsuk ki, mert több féle növény-több féle mélységet kíván. Az oxigén ellátást a növények biztosítják.
 
A halak teleltetése érdekében, célszerű a telepíteni kívánt, létszámtól függően a medrünket másfél méter mélység alá helyezni. A kiásott medret alaprétegnek 5-10 cm homokkal, majd vastag GEOTEXTILIÁVAL fedjük le, (ez javítja a talaj egyenetlenségét). Majd a végleges fóliát teríthetjük rá, természetesen speciális kerti tóhoz való télálló gumi alapút.
Amennyiben patak, vagy vízesés, ill. csobogó folyna, tavunkba ahhoz lehet kapni” dekor fóliát is”. Következő lépés, elkezdődhet a tó vízzel való feltöltése. Ha megtörtént nagyobb kövekkel terheljük meg a fólia szélét. Miután körbe vágtuk a fönt maradt fóliát a peremén kialakíthatjuk kisebb nagyobb kövekkel, és kavicsokkal a tó végleges formáját.

A halak telepítésére legalább 10-15 napot várni kell, hogy a víz pihenjen, és a pH-ja elérje a 6,5-7-es értéket, na meg a szabad klór eltávozzon és felmelegedjen a víz.
Addig is betelepíthetjük a tavunkat szép növényekkel pl.: tavi rózsa, mocsári és sekély vízi növény stb. vigyázzunk, ne zsúfoljuk túl, mert gyorsan elszaporodnak és, nem győzzük őket ritkítani. A növényeket lehetőleg zsákban vagy ültető kosárban tegyük, így a túlzott szaporodást meg akadályozzuk. Elhelyezhetünk benne látvány elemeket pl.: szökőkút, buzgárok, világítást is.

Ajánlatos, ha teszünk bele szűröket, ami tisztítja a vizet pl.: tószűrő, nyomásszűrő, levegőztető stb. Kialakíthatunk csobogót is a partján, ha még nem tettük van rá lehetőség a későbbiekben is. Gyönyörű sziklákból lehet hangulatos csobogót építeni, ami még előnyös az élővilágnak, mert az oxigénnel való dúsítás is szerepet játszik. Ha már készen vagyunk mindennel, akkor a halakról sem feledkezzünk meg pl.: aranyhal, koi ponty betelepítése. Most már nincs mit tenni csak gyönyörködni a látványban, ami a kertünk dísze lett.

 

Köszönet Mariannak, aki a cikk szerzője!