|
AZ ÖRÖKÖLT RÓZSAKERT!
Miért? Mert a Törökök hozták nekünk több mint 100 éves itt tartózkodásuk fejébe, a sok-sok, aranyunkért az ő „ékszerüket”, mely Európáé, és miénk is lett cserébe. Igaz őket kiűztük, de a rózsa itt maradt!
Ezek után más dolgunk nem maradt, mint hogy ezt a pompás színtónusokban tündöklő CSODÁT, megőrizzük, tovább fejlesztjük, amivel megörvendeztethetjük embertársainkat nem utolsó sorban önmagunkat! Tudományos ismeretekre alapozva kiderült, hogy KLEOPÁTRÁT is megfertőzte a rózsák szépsége, pompás illata. Nem is csoda hogy a nagyon imádott Lótusz virágot lecserélte a színekben gazdagabb illatfelhőkre, amit így visszatekintve meg is értünk.
De ne csak a múltra tekintsünk vissza! A rózsa meghódította az emberiséget, leginkább a tiszta szerelmet. A VÖRÖSRÓZSA a Szerelem, a Fehér a Tisztaság és még sorolhatnám tovább, hogy hány fajta jelképet viselnek. Ismertethetnénk néhány fajt, de inkább érjük be azzal, hogy a különböző nemesítések neveit elhagyjuk, de mégse tudunk elsiklani a fölött a tény fölött, hogy léteznek olyan intelligens példányok, amelyek képesek az időjárás függvényében szirmaiknak csodálatos színét változtatni. Azért mondjuk el, hogy létezik ”kúszó, futó, bokor, talajtakaró, törpe, tea, vadrózsa, stb.
Azt kell, mondjam termesztésében szerencsések vagyunk, mert kivételesen azon növények közé tartozik, amely a terméketlen talajok kivételével mindenhol megél, de legszebben a kötött tápanyagban gazdag, közömbös talajokon díszeleg.
A töveket lehetőleg ősszel, tegyük a végleges helyére, és magasan húzzuk az ültető földet a tő fölé, hogy télen védelmet adjon. Ne felejtsük ültetés előtt a megvásárolt rózsatövet tegyük pár órára vízbe, hogy az elvesztett nedvességet pótolni tudja. A következő ősszel meg kell metszeni: ha sok a vessző, kiritkítjuk őket, és a megmaradó 3-5 vesszőt legfeljebb 4-8 szemre vágjuk vissza. A rózsa szereti a bőséges tápanyagellátást, de ennek folyamatosnak kell lennie, vagyis inkább több ízben trágyázzuk. Öntözés nélkül hazánkban nem lehet gyönyörű rózsákat varázsolni. Ezért érdemes, ha lehet mikro öntözőt kell ki építtetni!
 A tavasz, beálltával, amikor elmentek a fagyok, a higanyszállak, +5. ill.+10 fokra, emelkedtek, az őszi, betakarást kilehet bontani majd érdemes a rózsatöveket, megtápozni, hogy a téli vegetálásból felébresszük és elindítsuk a nyári virágba boruláshoz. Mikor már szépen kicseperedtek a szárak, lemosó permetezést kell, használni. Annál is, inkább mert a rózsának is elég népes csapatból álló kártevői vannak. Az élen a levéltetvekkel majd a rózsabogár, molyok hernyói, rózsakabóca, levéldarázs-lárva, stb. a betegségekhez tartozik a rózsa peronoszpóra, rózsa liszt, rózsa rozsda, stb. De azért vagyunk mi, hogy megvédjük.
Köszönet Imrének, aki a cikk szerzője!
|